2016. február 28., vasárnap

#2. Sorozatajánló - Akame ga Kill!

Sziasztok! 

Itt is van a második sorozatajánlóm is.

Természetesen el fogom készítettem a saját ajánlómat/kritikámat is a sorozatról, de ezen az oldalon is egy elég mély elemzést találhattok róla, így szeretném veletek megosztani: 


És akkor most következzen, amit én el szeretnék nektek mondani a sorozatról!

Annyit azért előre leszögeznék, hogy ez a sorozat egy elég durva sorozat. (Eleve bérgyilkosokról szól.)




Történet:


Elsőként adott, és egyben a főszereplő is, Tatsumi, egy fiatal, ámde képzett harcos, aki a katonai állam fővárosába indul, hogy jól kereső munkát vállaljon a katonaságnál, hogy a fizetéséből támogathassa az otthon (a falujában) ülő szegény lakosságot. Eredetileg két barátjával vágott bele az útba, de útközben külön kellett válniuk néminemű szörnytámadás miatt. Elköszönés végett csak annyit mondtak egymásnak nagy gyorsan, hogy majd a fővárosban találkoznak. 

Nem sokkal később Tatsumi sikeresen meg is érkezik a kitűzött célpontba, csak éppen a barátait nem találja sehol. Valahogy akkor még nincs annyira elfoglalva a témával, úgy gondolja, hogy még biztosan valahol egy kerülőúton csámborognak a közelben. 

Ahogy a főváros utcáit rója (Tatsumi), vet egy pár pillantást a körözött bűnözők plakátjaira a város hirdetőfalán; akik nem mellesleg egytől egyig egy Night Raid nevű, éjszaka támadó bűnbanda tagjai.

Ezután látogatást tesz a katonaságra, de letörten kell nyugtáznia, hogy ott nincsen szükség még éhkopp-bérért dolgozó munkásra sem, mert annyi a hozzá hasonló fiatal falusi jelentkező. Tatsumi ezen nem akad fel annyira, azt gondolja, hogy másnap már más lesz a helyzet. 

Még aznap összefut az utcán egy igencsak attraktív csajjal, aki elhívja a közeli fogadóba iszogatni és eszegetni; és nem mellesleg, még egy ajánlatot is tesz, miszerint jó pénzért ő szerez munkát Tatsuminak. A nagy rakás naivitással megáldott fiú lelkesen elfogadja az ajánlatot, önként és dalolva hagyja magát kirabolni. Ebből kifolyólag (mivel egy lyukas garasa sem maradt) aznap az éjjelt majdnem az utcán kellett töltenie. Legnagyobb szerencséjére arra járt egy fiatal lány , aki kedves- és nem mellesleg - még gazdag is; és aki meghívja őt estére, hogy aludjon a családja hatalmas házának egyik szobájában. Tatsumi elfogadja az ajánlatot, nagy hálálkodások közepette. 

Éjjel, amikor már mindenki aludt, egyszer csak hatalmas csörömpölés támadt. Az testőrök rögtön előpattannak őrhelyükről, hogy védjék gazdagékat. Tatsumi kinézett az ablakon és meglátta, hogy ott sorakozik a ház előtt az egész Night Raid, élükön azzal a csajjal, aki kirabolta őt aznap. Tatsumi rögtön kardot ránt, és ahogy tud, úgy szalad az általa újonnan megismert fiatal lány védelmezésére. Majdnem sikerül elmenekülniük, de még azért csak elkapja őket a kertben Akame, a sorozat névadó bérgyilkosa, akivel aztán Tatsumi megküzd. (Nyugtáznia kell, hogy a lány rendkívül erős, semmi esélye sincs ellene. ) Akame szépen le is szúrta volna Tatsumit, akit ettől csak az ingében hordott kabalája mentett meg. Közben megérkezik a helyszínre Leona, a tolvajló, aki valami hihetetlen okból úgy érzi, hogy tartozik annyival Tatsuminak, hogy nem hagyja megölődni, szóval szól a barátnőjének, hogy elég lesz a harcból. 

Ezek után a szereplők rövid beszédbe elegyednek. Tatsuminak persze első kérdései között szerepel, hogy miért akarják ők megölni még a család egy szem lányát is. Megkapja rá a választ: azért mert a kiscsaj egy szadista állat. (Konkrétan- és még finoman kifejezve. ) Kinyitják Tatsumi előtt a család garázsnak vélt helyiségének ajtaját, amiről kiderül, hogy mögötte nem fényesre suvickolt milliós kocsik díszelegnek, hanem egy alaposan felszerelt kínzókamra, kötélről lógó félig felszabdalt halottakkal és ketrecbe zárt egyéb szerencsétlenekkel. Tatsumi két hullában felismeri egykori barátait is. (Utóbbitól teljesen kiakad.) 

A fiatal kislány teljesen őszintén bevallja, hogy az a terem az ő "játszótere". Sokáig nem tudja magyarázni, mert Tatsumi egy gyors mozdulattal kivégzi. 

Eközben Leona és Akame még mindig ott volt. Elégedetten nyugtázzák, hogy Tatsumi egészen tehetséges gyilkos. Úgy döntenek, hogy bajtársukká teszik. Mivel már ott nem hagyhatják a helyszínen (hiszen már látta az arcukat és megtudott róluk pár információt) az ötletért egyáltalán nem lelkesedő Tatsumit csak simán hatásalanítattják egy harmadik társukkal, Bulattal, aki egy rendkívül erős férfi, aki aztán konkrétan csak a hóna alá kapja Tatsumit, úgy mennek el. 

Ezek után pedig, ahogy azt előre sejthettük, Tatsumiból is egy egészen frankó bérgyilkost faragnak és aztán úgy, együtt, folytatják a főváros gonoszainak kiirtását.

Teiguk:

A történetben nagyon fontos szerepet játszanak továbbá a teiguk, amik nem mások, mint ősi, legendás szörnyek lelkével egybekovácsolt, egyszeri és megismételhetetlen, pusztító, különleges képességekkel rendelkező - tulajdonképpen  mágikus - fegyverek; másik nevükön a Birodalmi Fegyverek. Összesen 48 található belőlük a földkerekségen. A Night Raid, mint harcos-alakulat részben azért is olyan különleges, mert minden egyes tagja birodalmi fegyveres. (Kivéve persze Tatsumit, aki zöldfülű, így teiguval sem rendelkezik egy ideig. ) 


Azt hiszem ennyi lesz mára.

Legközelebb képek, gifek, zenék és némi leírás a karakterekről... ez lesz várható.


Remélem tetszett a bejegyzés. Ha igen, kérlek nyomj eg +1-et, hogy én is tudhassam! :  )




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése